A Fidesz támogatottsága csökkent, az MSZP-é nőtt.
Nem kellett hozzá sok, csak egy pár őszinte mondat attól az embertől, aki soha nem hazudott. Nem biz' a, még sose hazudott, ő maga jelentette ezt ki szemrebbenés nélkül a CNN-nek. A baloldal fizetett hirdetésben erősített rá, a fideszisták szerint Orbán-ellenes kampány indult a tiszteletreméltó főméltóságos szent és sérthetetlen Elnök Úr ellen. (Olvastak már rosszat Orbánról a Magyar Nemzet című pártlapban? Nem? Soha? Na ugye!) Gyurcsány örülne egy ilyen kampánynak a másik oldaltól.
Az MSZP kismiska ahhoz képest, amit a Fidesz szórt Gyurcsányra az elmúlt 4 évben. Fékevesztett szolgalelkű sajtómunkások (szándékosan nem írok újságírót, ebbeől kevés van Magyarországon) és egyéb jobboldali potentátok Fábrytól Bencsiken, Sesztákon, Éger Istvánon, Morvai Krisztinán és Budaházy Györgyön át egész Hankiss Ágnesig a mocsok válogatott formáinak teljes tárházát zúdította a magyar miniszterelnökre, eszközökben nem válogattak.
Most itt van egy ehhez képest gyenge szembesítés, és tessék: Orbán-ellenes kampány.
A saját szemükben a gerendát se.
Az emberek azonban észbe kaptak: két év kőkemény megszorítás? Mire készül ez? Nem részletezte, csak a nyugdíjasokba rúgott egyet, hiába no, nagy a hirig, de főleg örök. Nem különb ez a Gyurcsánynál, s ami biztos: jobbnak semmiképpen sem jobb.
Pedig az MSZP nem ütött le minden labdát. Stumpf "8 év erős orbánelnök elméletére" nem reagáltak kell hangsúllyal és a borsodi közgyűlés fideszes alelnökének korrupciógyanúja se ment át a köztudatba. Nem totális ez az Orbán-ellenes kampány, csak olyan tessék-lássék. A Fideszben a politikusok szellemi állapota azonban javulni látszik. 2006-ban Mikola doktor még 20 évre akarta eldönteni a választást, Orbán a Kéri-körben 12-re, míg ez a Stumpf-féle 8 év már egész közel van a normálishoz, a demokratikushoz és a törvényeshez.